Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik a Fehérvár vezetőedzője – hivatalos

Hét hónap után szerződést bontott Joan Carrillóval az NB I második helyén végző MOL Fehérvár FC vezetősége – adta hírül hivatalos honlapján a székesfehérvári klub.

Az 51 éves spanyol szakember 2019 novemberében tért vissza a Fehérvárhoz, az elmúlt hónapokban 27 tétmérkőzésen 13 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege a csapattal.

„Bíztunk abban, hogy Joan Carrillo vezetésével rátalál a győztes útra a csapat, korábbi munkája alapján megérdemelte az újabb lehetőséget a Vidinél, de sajnos a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után olyan folyamatok indultak el a csapatban és a játékosokban, ami miatt a váltás mellett kellett döntenünk” – indokolta meg a vezetőség döntését Kovács Zoltán sportigazgató a molfehervarfc.hu-n.

Carrillo még 2011-ben, Paulo Sousa segítőjeként érkezett Magyarországra, majd a 2014-2015-ös szezonban már az ő irányításával nyert bajnokságot a Videoton. 2015 nyarán Bernard Casoni váltotta a kispadon, a spanyol szakvezető utána a spanyol Almeríánál, a horvát Hajduk Splitnél, majd a lengyel Wisla Krakównál dolgozott.

Carrillo utódjának a MOL Fehérvár vezetősége a ZTE vezetőedzőjét, Márton Gábort szemelte ki. Végh Gábor, a Zalaegerszeg tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy hétfő estig eldől, hogy a szakembernek és a Vidinek sikerül-e megegyeznie egymással.