Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

50 milliós igazolásra készülnek CR-ék – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a Juventus együttese minden bizonnyal rövidesen megszerezheti a Chelsea középpályását a torinóiak mesterének nagy örömére…

A Calciomercato aktuális értesülései szerint a Juventus csapata 50 millió eurós ajánlatot készül tenni a Chelsea támadó középpályása, Jorginho megszerzése iránt, miután a torinói klub vezetőedzője mindenképpen újra együtt szeretne dolgozni a játékossal.

A 28 éves középpályás pályafutása eddigi szakaszában már a Hellas Verona, a Napoli és a Chelsea együttesében is együtt dolgozott a Juventus mostani mesterével, és Maurizio Sarri kezei alatt mindenhol alapembernek bizonyult.

A brazil származású karmester korábban négy és fél szezon alat 160 pályára lépést vállalt a nápolyiak alkalmazásában, két évvel ezelőtt a “Kékek” 50+7 millió euró fontért cserébe csaptak le szolgálataira. A londoni gárdában tavaly 54, az aktuális szezonban eddig 37 mérkőzésen szerepelt, és minden sorozatot figyelembe véve hétszer volt eredményes.

A Juventus jól láthatóan új csapatot épít a következő szezonra CR7 köré, noha megannyi viszontagság után az idei szezonban már kezdenek ellépni az üldözőktől a Serie A élén, de némi őrségváltás már megfigyelhető a keretben, tekintve, hogy például a közelmúltban eldőlt, hogy Miralem Pjanicsot a Barcához küldték Arthur Melóért cserébe.