Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a kiesés elől menekülő Lecce legyőzte a Laziot – videóval

A Lazio szeretett volna javítani a Milan ellen elszenvedett vereség után, míg a Lecce zsinórban hat elveszített bajnoki után akart újra nyerni. A tét nagy volt, a Lazio szerette volna életben tartani a bajnoki reményeit, míg a Lecce a kiesés ellen harcol, ennek megfelelően feszült hangulatú mérkőzést vívtak a csapatok.

Remekül kezdte a meccset a Lecce, a 2. percben Mancosu bombázott a kapuba, de videózás után elvették a találatot. Erre szinte azonnal válaszolt a Lazio, az 5. percben Caicedo használta ki a Lecce kapusának hibáját, ez a találat már érvényes volt (0-1). A hátrányba kerülő Lecce azonban nem ijedt meg, a bekapott gól után is próbálkozott, aminek a 30. percben meglett az eredménye, Babacar fejesével egyenlítettek a hazaiak (1-1). A Lazio is dolgozott ki lehetőségeket, de Immobileék nem tudták ismét bevenni Gabriel kapuját, aki a hibája után jól állta a sarat. Az első félidő hosszabbításában videózás után büntetőhöz jutott a Lecce, de Mancosu fölé lőtte a tizenegyest. A második játékrészt is jól kezdte a Lecce, nem fogta meg a hazaiakat a kihagyott büntető, már a 47. percben előnybe kerültek, Lucioni fejelt Strakosha kapujába (2-1). A Lazio próbált egyenlíteni, de a Lecce védelme jól zárt, az adódó helyzeteket pedig nem tudták gólra váltani a vendégek, így otthon tartotta a három pontot a Lecce. A 93. percben még Patric kapott piros lapot, miután megharapta ellenfelét, de ez a végeredmény szempontjából már nem számított. A Lazio így még távolabb került a bajnoki címtől, míg a Lecce elmozdult a kiesőzónából.

Lecce – Lazio 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Babacar (30.), Lucioni (47.), ill. Caicedo (5.)
Kiállítva: – ill. Patric (93.)

A forduló további mérkőzései:

Kedd:
21:45: AC Milan – Juventus (tv: Digi Sport1)

Szerda:
19:30: Fiorentina – Cagliari
19:30: Genoa – Napoli (tv: Digi Sport2)
21:45: AS Roma – Parma (tv: Digi Sport1)
21:45: Atalanta – Sampdoria (tv: Digi Sport2)
21:45: Bologna – Sassuolo
21:45: Torino – Brescia (tv: Digi Sport3)

Csütörtök:
19:30: Spal – Udinese (tv: Digi Sport2)
21:45: Verona – Inter (tv: Digi Sport2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)