Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klopp nem kockáztatja az angol válogatott játékos jövőjét

Nem valószínű, hogy az idény hátralévő mérkőzésein pályára lép a Liverpool csapatában Adam Lallana, aki az átigazolási időszakban távozik az angol bajnoktól.

Jürgen Klopp, a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool menedzsere úgy fogalmazott, hogy bár a 32 éves középpályás teljesen felépült, és száz százalékosan edz, nem szeretne kockázatot vállalni a szerepeltetésével.

“Egyértelmű, hogy Adam a nyáron elhagyja a klubot” – jelentette ki a szakember.

Lallana az elmúlt idényekben többször is sérülésekkel küzdött, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet utáni újrakezdés óta nem játszott, de a június 30-án lejárt szerződését rövid távra, a szezon végéig meghosszabbította. Klopp elmondta, hogy akadtak vitás esetek, Lallanáé azonban nem ilyen volt, mindkét fél akarta az idény végéig szóló hosszabbítást.

“Nem fogjuk semmilyen módon kockáztatni a jövőjét. Ő egyike a legfontosabb játékosoknak azóta, hogy itt vagyok, a legjobbakat kívánom neki. Itt már legenda lett, a következő szezontól máshol is azzá válhat” – fogalmazott Klopp.