Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Orosz csatár több Premier League csapat célkeresztjében – sajtóhír

A fiatal orosz játékos kelendő lehet a nyáron az angol együttesek körében, ugyanis tipikusan Premier League játékosnak tartják őt. 

A CSZKA Moszkva csatárának, Fedor Chalovnak a kegyeiért versenghet idén nyáron több Premier League csapat is, angol sajtóhírek szerint. A Brighton, a Crystal Palace és a West Ham United érdeklődik a nagy tehetségnek tartott csatárért.

A Crystal Palace már tavaly nyáron is próbálta őt megkaparintani, ám akkor a közel 17 millió eurós ajánlatot a CSZKA visszautasította, mondván játékosuk többet ér ettől. A Sasok idén újabb ajánlattal fognak próbálkozni, de ezúttal lesz legalább két vetélytársa is, ennek következtében még nehezebb dolguk lesz, mint az elmúlt nyáron.

Chalov mindössze még 22 esztendős és hatalmas potenciált látnak benne. Azért is érdeklődik több angol élvonalbeli együttes iránta, mert stílusa leginkább a Premier League-hez passzol a klubok megfigyelői szerint.

A 2-szeres orosz válogatott csatár 121 alkalommal léphetett pályára a moszkvai csapat színeiben, ezeken pedig 37 gólt és 21 gólpasszt jegyzett.