Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Gólzáporos Manchester City győzelem, kikapott a West Ham!

Hengerelt a Manchester City, a véghajrában lőtt góllal nyert a Sheffield United, a West Ham pedig nem tudott eltávolodni a kiesőzónától.

Már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a Manchester City. A vendégek hiába ástak be magukat saját kapujuk elé az első perctől kezdve, a 10. minutumban feltörték a védelmüket. David Silva futott be a védője mögé, majd centerezett tökéletesen Gabriel Jesushoz, aki higgadtan passzolt az alsó sarokba, 1-0! A 21. percben aztán megduplázta előnyét a City. Ezúttal De Bruyne tálalt középre, Mahrez pedig teljesen egyedül állt a tizenegyespont magasságában, 2-0!

A második játékrészben sem vett vissza a manchesteri alakulat. Jesus tört be a tizenhatoson belülre, Ritchie és Fernandez pedig olyan szerencsétlenül ért a labdába, hogy az Dubravka kapujában kötött ki, 3-0! A 66. percben már 4-0 volt az állás, miután David Silva egy szabadrúgást tekert a hálóba. A mérkőzés hosszabbításában aztán megszületett az 5. találat. Egy labdaszerzést követően David Silva passzolt Sterlinghez, aki elgurította a kapus mellett a labdát, 5-0!

Manchester City – Newcastle 5-0 (2-0)
Játékvezető: Andy Madley Helyszín: Etihad Stadion
Gólszerzők: G. Jesus (10.), R. Mahrez (21.), Fernandez (58. öngól), D. Silva (66.), R. Sterling (90+1.) ill.

 

Kevés komoly lehetőség volt az európai kupaindulásra hajtó együttesek meccsének első félidejében. A hazaiaknál McBurnie tudott egy fejessel veszélyeztetni, míg a vendégeknél Neves szabadrúgása csattant a kapufán, majd később Henderson hárítani tudta a portugál középpályás újabb próbálkozását is.

A második játékrész is hasonló mederben folyt, ám a találkozó legvégén jött a gól is. A Sheffield szögletét Oliver Norwood tekerte be, középen pedig John Egan érkezett és bólintott Patricio hálójába, 1-0! Győzelmével a Sheffield fellépett a 7. helyre és 1 pontra felzárkózott a Wolves mögé.

Sheffield United – Wolverhampton 1-0 (0-0)
Játékvezető: Martin Atkinson Helyszín: Bramall Lane
Gólszerző: Egan (90+3.) ill.-

 

A “Kalapácsosok” azzal a tudattal léphettek pályára, hogy egy győzelemmel átmenetileg 7 ponttal is elléphettek volna a kiesést jelentő 18. helytől. A találkozón többnyire a hazaiak akarata érvényesült, ők dolgoztak ki nagyobb helyzeteket, azonban a vezetést mégis a vendégek szerezték meg. Taylor beadására érkezett Rodriguez középen és fejelte a kapufára a labdát, ahonnan aztán végül a gólvonal mögött kötött ki a játékszer, 0-1!

A második félidőben is a West Ham birtokolta többet a labdát, lőtt többet a kapura vagy jutott el szögletekig, ezekkel végül nem ment semmire. A mérkőzésen ismét a Burnley tudott eredményes lenni, ám ezt végül les miatt érvénytelenítették. David Moyes együttesének nem jött össze tehát a pontszerzés, amivel komoly esélyt szalasztottak el bennmaradásuk biztosítására.

West Ham – Burnley 0-1 (0-1)
Játékvezető: Michael Oliver Helyszín: London Stadium
Gólszerző: -ill. J. Rodriguez (38.)

A 34. forduló eredményei és további programja:
Kedd:
Crystal Palace 2-3 Chelsea
Watford 2-1 Norwich
Arsenal 1-1 Leicester
Szerda:
21:15 Brighton – Liverpool (Tv: Spíler 1)
Csütörtök:
19:00 Bournemouth – Tottenham (Tv: Digi Sport 1)
19:00 Everton – Southampton (Tv: Spíler 1)
21:15 Aston Villa – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: