Legendák Viadala

Hivatalossá vált, mikor kezdődik a Ligue 1 következő szezonja

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2020 július 9. 19:45

A francia bajnokság, azaz a Ligue 1 hivatalos oldala bejelentette, hogy mikor kezdődik a 2020/21-es szezon. 

A Ligue 1 2019/20-as szezonját a koronavírus-járvány miatt áprilisban lezárták, a bajnok pedig az akkor magasan vezető PSG lett.

Mostanra pedig hivatalossá vált, hogy a francia bajnokság következő idénye az augusztus 22-i hétvégén rajtol el és 2021. május 23-án ér majd véget. A bajnoki címvédő Paris Saint-Germain a Metz ellen kezd hazai pályán.

Az új szezon indulásának dátuma azonban azért lehet érdekes, mert a bajnokságot bár lezárták és a francia csapatok azóta nem is léptek pályára, a PSG érdekelt lehet a BL-döntőben is, amit augusztus 23-án rendeznek majd meg, de mivel az Olympique Lyon is jelen van még a sorozatban, ez akár a számukra is okozhat egy-két gondot.