Legendák Viadala

Serie A: sorozatban kilencnél jár az Atalanta; Győzött a Roma is – VIDEÓVAL

Balogh József
Balogh József
újságíró, 2020 július 9. 06:16

Ugyan még jócskán van hátra a zárásig, de az olasz bajnokság is gyorsütemben szállítja a jobbnál jobb meccseket a koronavírusjárvány okozta csúszás miatt. A liga alán legszebb fociját játszó Atalanta immár az ezüstéremre is esélyes, lévén durván megközelítette a második Laziot az újabb győzelmének köszönhetően.

Serie A – 31. forduló

Egyre elképesztőbb az Atalanta együttese. A Gasperini-csapat sorozatban már a kilencedik bajnokiját nyerte meg. A bergamoiak ugyan nem hajtották túl magukat a Samp ellen, de a hajrára fordulva bebiztosították megérdemelt győzelmüket. Az Atalanta mindkét gólja egy-egy szöglet után született. A fiatal brazil védő, Rafael Tolói fejjel, míg a nagy kedvenc Muriel lábbal köszönt be a vendégeknek.
Újabb sikerével már csak két pont a Lazio mögötti hátránya a kék-feketéknek.
Atalanta – Sampdoria 2:0 (0:0)
G.: Toloi (75.), Muriel (85.), ill. –

Húsz-huszonöt éve komoly rangadónak számított a Roma és a Parma csatája, ám mára a fényük megkopott. A fővárosiak jelenleg az Európa-liga indulásért harcolnak, míg a Parma még pár pontot szeretne szerezni, a teljesen biztos bennmaradáshoz. Mellesleg a “Farkasoknak” volt miért tegnap este visszavágniuk, ugyanis a bajnokságbeli “odavágójukat” a pármaiak nyerték meg.
A minap a visszavonuló Tőzsér Dánielnek is üzenő, korábbi Mialn játékos Juraj Kucka ugyan megszerezte a vezetést a Parmanak, de végül a Romaé lett a három pont. A hazaiakat két kölcsönjátékosa mentette meg. Előbb Mhitarjan (Arsenal) egyenlített, végül Veretout (Fiorentina) a győzelmet jelentő gólt is meglőtte az 57. percben.
AS Roma – Parma 2:1 (1:1)
G.: Mhitarjan (43.), Veretout (57.), ill. Kucka (9.-büntetőből)

A bajnokság állása:

A góllövőlista állása: