Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott játékost igazolt a Fehérvár – Hivatalos

Amit már korábban lehetett sejteni, az nem rég hivatalos lett. Budu Zivzivadze Fehérvárra igazol. A hír már tegnap is megjelent a Mezőkövesd honlapján, de akkor még gyorsan levették.


Zivzivadze személyében a házi gólkirály távozik Kövesdről. A grúz támadó a bajnokságban 8-szor, a kupában 3-szor volt eredményes.

A grúz válogatottban, eddig négyszer pályára lépő támadó, a 9-es mezben fogja rohamozni az ellenfelek kapuját.

“Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen nagy múltú klubban folytathatom a pályafutásomat, mint a Vidi. Korábban Grúziában már ünnepelhettem bajnoki címet és két alkalommal gólkirály is lettem, nem tagadom, hasonló célokkal érkeztem a Vidibe. Nagyon szeretek gólt szerezni, de számomra első a csapat sikere. Bízom benne, hogy jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal járulhatok hozzá a Vidi minél sikeresebb szerepléséhez, nagyon szeretnék egy év múlva magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelni, de emellett remélem, az Európa Ligában is minél tovább fogunk jutni” – nyilatkozta a Fehérvár honlapjának Budu Zivzivadze.

Az előző szezon egyik meglepetés csapata, ezzel egy nap alatt két fontos támadóját is elvesztette. A mai nap Pekár László szintén távozott a csapattól. Ő az NB II-es Vasashoz írt alá.