Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi edzője vinné a Real kegyvesztettjét – sajtóhír

A Real Madrid másfél évvel ezelőtt szerződtetett tehetségének napjai könnyen lehet, hogy meg vannak számlálva a Bernabéuban…

A Mundo Deportivo értesülései szerint a Real Betis élére újonnan kinevezett Manuel Pellegrini nagyon szeretné új klubjához csábítani a Real Madrid soraiban minimális lehetőséghez jutó korábbi játékosát, a még mindig csak 20 esztendős Brahim Díazt.

A rutinos chilei tréner annak idején a Manchester City együttesében volt a 20 éves irányító edzője, amikor 2016-ban bemutatkozott a profik közt. Díaz a “királyi gárda” színeiben másfél idény alatt csupán 20 tétmérkőzésen jutott lehetőséghez, az idei kiírásban mindössze négy bajnokin került bevetésre,és összesen nyolc meccset játszott. A jelek szerint pedig Zinedine Zidane egyre kevésbé számol vele, így a spanyol sajtó szerint a kölcsönadására mindenképpen, de akár a végleges értékesítésére is lehet számít.

A 66 esztendős szakember decemberben távozott a West Ham United csapatától, korábban két bajnoki címet nyert a Manchester City menedzsereként, annak idején pedig 2004-től 2013-ig már dolgozott Spanyolországban, amikor a Villarreal, a Real Madrid és a Málaga csapatait trenírozta.