Legendák Viadala

MU: eldőlni látszik Pogba sorsa – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 július 16. 20:00

Az aktuális szigetországi sajtóértesülések szerint a Manchester United együttese komoly lépésre szánta el magát különc sztárja jövőjével kapcsolatosan…

A The Sun információi szerint a Manchester United együttesen készen áll arra, hogy további öt évvel, 2026-ig meghosszabbítsa Paul Pogba jövő nyáron lejáró szerződését, mindezt pedig már a mostani évad közelgő befejezésével bejelenthetik.

Mint ismeretes, a 27 éves irányító annak idején, 2016 nyarán mintegy 105 millió euró ellenében intett búcsút a Juventusnak a MU kegyeiért, ahol azonban az eddig eltelt időszakban hosszabb távon képtelen volt beváltani a hozzáfűzött reményeket. Pogba viszonya egyre inkább megromlott a klub vezetésével, és nagyon úgy tűnt, hogy már csak távozásának időpontja lehetett a kérdéses, azonban a helyi lapok szerint Bruno Fernandes téli érkezésével olyan újfajta jövőkép rajzolódott ki a “Vörös Ördögöknél”, amely még az eddig elvágyódó Pogbát is jobb belátásra bírta, és a klub is számítana rá a jövőben.

A világbajnok labdarúgó legfőbb kérői közt immár hosszabb ideje a fent említett Real Madrid és a Juventus csapatait emlegették, azonban magas vételára miatt állítólag már mindketten letettek a megszerzésére. A franciák szerint még a PSG is harcba szállhat érte, miközben az olasz lapok újabb az Inter komoly érdeklődéséről írnak.