Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Ajaxot választotta az Everton kiszemeltje

Carlo Ancelotti csapata fordulók óta tét nélkül játszhat, hiszen légüres térben vannak a bajnokságban, kiesési gondjuk sincs, illetve a nemzetközi kupa-indulást érő helyekre sincs esélyük. Az olasz mester célja nem más, mint a keret megerősítése a következő szezonra, hogy legalább egy Európa Ligás hely összejöhessen a bajnokságban.

Viszont ez sem tűnik könnyű feladatnak, most a fiatal ghánai Mohammed Kudus utasította vissza a liverpooli csapatot és inkább az Ajaxhoz írt alá.
Az Ajax 9 millió euróért -a dán klub történetének második legdrágább játékosa, 2016-ban Emre Mort 9,75 millió euróért adták el a Dortmundnak- tudta megszerezni a 19 éves támadót a Nordsjaelland együttesétől. Az Ajax-nak ez már a második nagy fogása a nyáron, korábban már megszerezték a Sao Paulotól a brazil utánpótlás-válogatott csatárt, Antony-t.

Ancelotti nem csak a támadósorba keres embert, de a középpályáját is szeretné megerősíteni. Erre a pozícióra tökéletes megoldás lehet a dán Höjbjerg, akit a bajnoki rivális Southamptontól szerezhetnek meg. A korábbi Bayern-játékosnak még egy évig van érvényes szerződése a Szentekkel és már korábban jelezte nem szeretné meghosszabbítani. Azonban nem az Everton az egyetlen PL-klub, ahol Höjbjerget célozták meg, állítólag a Tottenham is érdeklődik iránta.