Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztette edzőjét a Watford!-Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Watford együttese menesztette edzőjét, Nigel Pearsont.

Nigel Pearson december elején vette át a Watford irányítását, amely akkor az utolsó helyen állt a tabellán, mindössze 9 pontot gyűjtve. Ezt követően az 56 éves menedzser irányításával megtáltosodott a gárda, hiszen az első 7 bajnokijukból 4-et is megnyertek, köztük az addig még veretlen Liverpool ellen is diadalmaskodni tudtak.

Pearson regnálása alatt a “Lódarazsak” 20 bajnokin 7 győzelmet, 4 döntetlent és 9 vereséget tudtak felmutatni, ami a Premier League érában a legjobb győzelmi mutatót eredményezi Watford menedzsertől (35%). Ennek ellenére a vezetőségnél a West Ham ellen 3-1-re elveszített kiesési rangadó után betelt a pohár és a menesztése mellett döntöttek.

A Watford nincs könnyű helyzetben, hiszen csupán 3 pontra vannak a 18. kiesést jelentő helytől, és a hátralévő két fordulóban a Manchester City, valamint az Arsenal lesz az ellenfelük. Átmenetileg az U23-as gárda edzője, Haydn Mullins és a kapusedző Graham Stack irányítja a csapatot. A hírek szerint viszont az utolsó két körre is szeretne új menedzsert keresni a vezetőség. Ha találnak valakit, akkor ő már a 4. edző lenne a szezon folyamán, hiszen Pearson előtt már Javi Gracia és Quique Sanchez Flores is lapátra került.