Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a hajrában mentett pontot Lukaku az Internek – videóval

Fordulatos mérkőzésen játszott döntetlent egymással a Roma és az Inter. A csapatokon látszódott, hogy fáradtak, de a játékosok nagyot küzdöttek, mindent megtettek a három pont megszerzéséért, de végül megosztoztak a pontokon a felek, ami egyik együttesnek sem jó igazán.

Jól kezdte a meccset az Inter, a 15. percben Sánchez szöglete után De Vrij fejelt López kapujába (0-1). Ezután kezdeményezőbben lépett fel a Roma, de többnyire a mezőnyben folyt a játék, a támadók nem tudták feltörni a jól záró védelmeket, így kevés lehetőséget tudtak kialakítani a csapatok. Végül az első félidő hosszabbításában Spinazzola egyenlített, lövésébe még bele tudott érni De Vrij, de a gólt már nem tudta megakadályozni az Inter hátvédje (1-1). A második félidőt a Roma kezdte góllal, az 57. percben Mkhitaryan reagált gyorsan a lepattanó labdára, és közelről bevette Handanovic kapuját (2-1). Ezután kiegyenlített volt a játék képe, egyik csapat sem tudott helyzeteket kidolgozni. Conte cserékkel próbált frissíteni az Interen, de a második játékrészben fáradtan futballoztak a milánóiak, igaz a Roma sem tudott dominálni. A 88. percben az addig remekül játszó Spinazzola hibázott hatalmasat a tizenhatoson belül, mellyel büntetőhöz jutott az Inter. A labda mögé Lukaku állt, aki nem hibázott (2-2). A Roma továbbra is az ötödik, Európa-Liga-indulást érő helyen áll, míg az Inter a második.

AS Roma – Inter 2-2 (1-1)
Helyszín: 
Stadio Olimpico, Vezette: Di Bello
Gólszerzők:
 Spinazzola (45.), Mkhitaryan (57.), ill. De Vrij (15.), Lukaku (88.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
Verona – Atalanta 1-1
Cagliari – Sassuolo 1-1
AC Milan – Bologna 5-1

Vasárnap:
Parma – Sampdoria 2-3
Brescia – Spal 2-1
Fiorentina – Torino 2-0
Napoli – Udinese 2-1
Genoa – Lecce 2-1

Hétfő:
21:45: Juventus – Lazio (Digi Sport 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)