Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ukrajna: a Dinamo nagy nehezen tartotta meg a második helyet – KÖRKÉP

Ezen a hétvégén rendezték az ukrán bajnokság (Premjer Liga) 2019-2020-as szezonjának utolsó fordulóját, amely a bajnoki címet leszámítva még több fontos kérdésről is döntött…

A sorozatbeli negyedik, összességében 13. nemzeti bajnoki címét megszerző Sahtar Donyeck az Olekszandrija elleni mérkőzésen a hajrában kétgólos előnyt leadva, döntetlennel fejezte be az idei menetelését, így is mindössze két vereséggel, az üldözőket utcahosszal megelőzve diadalmaskodott. A BL-selejtezőt érő második helyen nagy nehezen a Dinamo Kijev ért célba, a fővárosi együttes kapitulált az utolsó fordulóban, de a Zorya Luhanszk csak 1-1-es döntetlent játszott a Deszna Csernijiv ellen, így egy pont híján megtartották az ezüstérmes pozíciót. A dobogó harmadik fokán célba érő Zorya az El-főtáblára jutott, a Deszna El-selejtezőt játszik majd, csakúgy mint az 5-6. és az alsóház 1-2. helyezettjének szereplésével megrendezésre kerülő négyes torna végső győztese.

A felsőház végeredménye

Az alsóház végeredménye

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)