Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A ZTE-től távozó játékos a meglepetés igazolás a lengyel újoncnál

A lengyel élvonalba, már biztosan feljutó TS Podbeskidzie Bielsko-Biala csapata tegnap egy magyar nyelvű posztot tett ki a Facebook oldalára. Ebben egy “nagyszerű meglepetést” ígértek a szurkolóknak. Mára kiderült a meglepetés Kocsis Gergő, a Zalaegerszegtől távozó középpályás.

Kocsis nem először lesz légiós. Ifistaként a Stuttgart és az Augsburg utánpótlásában nevelkedett. Később játszott itthon a Fehérvárban (akkor még Videoton), a Puskásban és a Diósgyőrben. Felnőttként is kipróbáltam, már magát külföldön. Futballozott a szlovák DAC-ban és a cseh MFK Karviná csapatában.

„Szerettem volna újra külföldön futballozni, örülök, hogy erre most lesz lehetőségem – mondta Kocsis Gergő –
Akik korábban az NB I-ből Lengyelországba szerződtek, azt mondták, erős, jó bajnokságba kerültek, ezért bizakodva, derűlátóan váltottam klubot én is. Azt is tudom, hogy meg kell küzdenem a helyemért, de ez inkább ösztönöz, nem riaszt el: ezért kezdtem futballozni, új kihívást kerestem.”

Kocsis lesz a harmadik magyar játékos a lengyel ligában. A téli átigazolási időszakban igazolt Lengyelországba Vida Krisztopher és Tamás Márk is.

A klub nagy reményekkel érkezik az élvonalba. A csapat 15 ezer férőhelyes, korszerű stadionját 2016-ban adták át. A másodosztályban is gyakran több, mint 10 ezer szurkoló előtt játszhattak a játékosok. A klubnál még több igazolás várható, hiszen nem a kiesés elkerülése lesz a célja a klubnak, hanem szeretnének a középmezőnyben végezni a következő szezonban.