Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elkapta a vírust a Boca Juniors balhés sztárja

Továbbra sem telik eseménymentesen a hosszas kényszerszünet a Boca Juniors tehetséges kolumbiai támadója számára…

 

Sebastián Villa körül csakúgy forr a levegő annak ellenére, hogy Dél-Amerikában továbbra sem rendeznek mérkőzéseket, és még csak csoportos edzéseket sem. Az argentin bajnoki címvédő Boca Juniors kolumbiai erőssége ugyanis néhány héttel ezelőtt súlyosan bántalmazta barátnőjét, amiért eljárás indult ellene, tetteiért majd a bíróság előtt kell felelnie. A helyi lapok szerint a Bocás karrierje minden bizonnyal, de akár az egész pályafutása is veszélybe kerülhet.

A legfrissebb beszámolók értelmében a 22 éves támadó a napokban elkapta a koronavírust, ezzel már nem az első argentin élvonalban játszó játékosként fertőződött meg a járvánnyal.

A háromszoros kolumbiai válogatott szélső az elmúlt két idény alatt 34 tétmérkőzésen lépett pályára a Boca színeiben, alapembere volt a 2018-as Libertadores-kupa-döntős és az idei bajnokcsapatnak egyaránt.