Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Lampard szerint korán rajtol az új idény

Az eredeti tervek szerint az angol bajnokság (Premier League) következő, 2020-2021-es idénye szeptember első felében venné kezdetét, mellyel azonban nem mindenki ért egyet…

Az FA-kupa hétvégi döntőjét elveszítő Chelsea menedzsere, Frank Lampard véleménye szerint túlságosan korai a következő bajnoki szezon szeptember 12-re tervezett rajtja, miután jelenleg is több alapembere sérült a feszített újrakezdést követő programnak köszönhetően.

“Nem ideális a helyzet, mert a játékosoknak szükségük van a pihenőre, hogy olyan szinten és minőségben teljesítsenek, amelyet a Premier League megkövetel. Még a legrosszabb forgatókönyv szerint is, ha nem jutunk túl a Bayernen, a 12-i kezdés túl korainak tűnik nekem a futballistáim számára. A játékosoknak pihenőre van szükségük. Emiatt volt két combsérülésünk, és estek ki azóta is többen. Szeretném azt gondolni, hogy a Premier League-nél komolyan foglalkoznak majd ezzel. Remélhetőleg igazságos rajtot kapunk. Megérdemelnénk a BL-ben küzdő PL-csapatként.”

A londoni “Kékek” a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján várhatóan Willian, Loftus-Cheek, Azpilicueta, Pulisic és Pedro nélkül fognak pályára lépni szombat este.