Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Leeds United: a Tottenham védőjét szeretné leigazolni a friss feljutó – sajtóhír

A “Fehérek” a Spurs sokat sérült és mellőzött játékosát szeretnék szerződtetni angol források szerint.


A Leeds United a Tottenham gárdájában szereplő Juan Foyth-ot szemelte ki hátsósoruk megerősítésére a Daily Star és a Goal értesülései szerint.

A 22 esztendős labdarúgó sokat bajlódott sérüléssel a 2019/20-as szezon során, azonban mikor sikerült felépülnie sem nagyon kapott lehetőséget, pedig a 2018/19-es idényben úgy tűnt, hogy bejátssza magát a kezdőcsapata, de ez a sérülékenységének köszönhetően nem jött össze neki. A mentőövet honfitársa, a Leeds vezetőedzője, Marcelo Bielsa dobná neki, aki nagyon szeretné, ha az argentin védő a csapatában folytatná pályafutását.

Foyth 2017 augusztusában igazolt a Tottenham együtteséhez az Estudiantestől 13 millió euró ellenében, jelenlegi piaci értékét pedig nagyjából ennyire is becsüli a mértékadó transfermarkt.de. A 10-szeres argentin válogatott játékos 32 alkalommal viselhette a Spurs szerelését tétmérkőzéseken, ezeken egyetlen gólt sikerült szereznie.