BL-selejtező: közülük kerülhet ki a Ferencváros ellenfele

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 augusztus 9. 10:00

Miközben javában zajlik a Bajnokok Ligája 2019-2020-as kiírásának végjátéka, már megkezdődtek az előselejtezők a 2020-2021-es évadban, és hamarosan a magyar bajnok Ferencváros is megkapja első ellenfelét…

Az már korábban eldőlt, hogy a Ferencváros csapata az első selejtezőkörben kiemelt lesz, immár pedig azt is beosztották, hogy mely csapatok kerülhetnek össze a magyar bajnokkal. A zöld-fehérek a Celtic és Legia Varsó társaságában kerültek az úgy nevezett 1. csoport kiemeltjei közé, a három csapat a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík, és a kedden megrendezésre kerülő előselejtező torna nyertese (az északír Linfield vagy a koszovói Drita) közül kap vetélytársat.

A selejtező első fordulóját augusztus 18–19-én rendezik meg,a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött), a pályaválasztó kilétéről is sorsolás dönt.

A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkor ha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

1. csoport:

Kiemeltek: Celtic (skót, 34 koefficienspont), Legia Warszawa (lengyel, 17), Ferencváros (9)
Nem kiemeltek: Djurgarden (svéd, 4.550), KR (izlandi, 2.5), az előselejtezős torna győztese: Linfield (északír, 4.25) VAGY FC Drita (koszovói, 1.5)

2. csoport:

Kiemeltek: Crvena zvezda (szerb, 22.75), Sheriff Tiraspol (moldovai, 12.75), FK Sarajevo (bosnyák, 4.75)
Nem kiemeltek: Fola Esch (luxemburgi, 4.75), Connah’s Quay Nomads (walesi, 3.25), Europa FC (gibraltári 2.75)

3. csoport:

Kiemeltek: Ludogorec Razgrad (bolgár, 26), CFR (Kolozsvár, romániai, 12.5), Omonia (ciprusi, 5.35)
Nem kiemeltek: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 4.25), FC Ararat-Armenia (örmény, 2.5), Floriana (máltai, 1.15)

4. csoport:

Kiemeltek: Asztana (kazah, 29), Qarabag (azeri, 21), Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 16.5), Dinamo Tbiliszi (grúz, 4.75)
Nem kiemeltek: Dinamo Breszt (fehérorosz, 3.775), Riga FC (lett, 3.5), KF Tirana (albán, 1.475), FK Szileksz (északmacedón, 1.475)