Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool is bejelentkezett a Chelsea által kiszemelt játékosért – sajtóhír

A címvédő  is beszállt a megannyi csapat érdeklődését felkeltő hátvéd, Ben White játékjogágért folytatott harcba.

A Brighton and Hove Albion kölcsönben játszó védőjére már többek közt a Leeds és a Liverpool együttese is felfigyelt, azonban ahogy már korábban beszámoltunk róla, a Sirályok ragaszkodnak fiatal tehetségükhöz és immár több ajánlatot is visszadobtak a kérők felé.

Azonban angol lapértesülések szerint immár a friss bajnok, Liverpool együttese is beszállt a 22 éves tehetségért folytatott harcba, ezzel egy igencsak hívogató célponttá válva a játékos számára.

Ben White kiemelkedő szezont futott a Leeds együttesével, a Championship bajnokánál vált húzónévvé és a liga legjobb védőjévé 1 év leforgása alatt.