Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK: szerződést hosszabbítottak a német edzővel

A magyar bajnokságban szereplő MTK csapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbították vezetőedzőjük szerződését.



A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc MTK Budapest életbe léptette opciós jogát, és szerződést hosszabbított a német Michael Boris vezetőedzővel, írja az MTI.

“A profi futballban az eredmény a legfontosabb, de az MTK-nál az adott mérkőzés eredményén is túlmutat az a játék- és játékos filozófia, amit a klub képvisel. Michael Boris maximálisan azonosul a klubbal, a klub pedig hisz abban, hogy az az irány, amit közösen képviselünk, sikeres”

– nyilatkozta a fővárosi klub honlapján kedden Polyák Balázs sportigazgató.

A 45 éves német szakembert tavaly nyáron nevezték ki a felnőtt csapat élére. Irányításával az MTK megnyerte a másodosztályt és visszajutott az élvonalba, a Magyar Kupában pedig az elődöntőig jutott. Michael Boris korábban a magyar U21-es válogatott szövetségi edzőjeként is tevékenykedett.

Az OTP Bank Liga új idénye pénteken az MTK-Ferencváros örökrangadóval kezdődik.