Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy hibát követett el a Celtic hátvédje!

A skót bajnokságban szereplő Celtic együttesének játékosa, Boli Bolingoli titokban Spanyolországba utazott a klub és a szövetség tudomása nélkül.

Bolignoli eltitkolta csapattársai és edzője, Neil Lennon elől, hogy Spanyolországban járt, ami a koronavírus-járvány szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb országnak számít. Az érvényben lévő szabályok szerint így a védőre két hét karantén várt volna. Bolignoli azonban ehelyett edzésre jelentkezett, valamint pályára is lépett a Kilmarnock elleni bajnokin.

A Celtic az eset után két tesztnek is alávetette a játékost, aki mindkét esetben negatív eredményt produkált, továbbá egyik kerettagon sem észleltek a fertőzésre utaló jeleket. Ennek ellenére az esetet komolyan kivizsgálják és a játékosra súlyos büntetés várhat.

Bolignoli elismerte hibáját és azt mondta, hogy elfogadja a rá váró büntetést, de a tette nagyon komoly következményekkel járhat. Az előző héten ugyanis az Aberdeen két játékosánál is kimutatták a fertőzést, ami után a skót első miniszter azt is lehetőségként vázolta fel, hogy egy újabb esetnél félbeszakadhat a bajnokság, továbbá ezen kihágás miatt a Celtic BL selejtezője is veszélybe kerülhet.