Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “A legjobb ajánlatot fogadtam el!

A blancók fiatalja, Takefusa Kubo legutóbbi Marcának adott interjújában elmondta, miért pont a Villarreal ajánlatát fogadta el.

Mint ismert, a 19 esztendős technikás középpályás a “sárga tengeralattjárónál” futballozik kölcsönben a következő idényben, és mint kiderült, a saját döntése (is) volt a transzfer.

“Sok mindent írtak a jövőmmel kapcsolatban. Volt benne igazság is, de a nagy része kitaláció. Voltak lehetőségeim, de azért jöttem a Villarrealhoz, mert egyszerűen az övék volt a legjobb ajánlat!” – Idézi a Marca Kubot.

“Mostantól csak a Villarrealra összpontosítok. 100%-ig elkötelezett vagyok a klub iránt, bízom benne, sikeres idényünk lesz. Hogy hol fogok játszani? Hátvéd és kapus biztosan nem leszek, a többi már nem számít. Beszéltem már az edzővel, és néhány csapattársammal is, nagyon várom a közös munkát!” – Tette még hozzá Kubo, akiért állítólag 2,m5 millió eurót fizet a Villarreal.