Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Kiejtette az Atletico Madridot a Gulácsival felálló Lipcse!-videóval

Gulácsi Péterrel a kezdőben próbálta meg kiharcolni az elődöntőbe jutást az RB Leipzig együttese az Atletico Madrid ellen. A “Vörös Bikáknak” Timo Werner nélkül kellett helytállniuk, ami sikerült is nekik, hiszen felülmúlták a “Matracosokat”, így készülhetnek a PSG ellen a döntőbe jutásért.

A lipcsei gárda előtt adódott az első veszélyes helyzet a 4. percben. Halstenberg lőhetett viszonylag közelről kapásból, de kísérlete túl erősre sikeredett. Nem sokkal később az Atletico is kidolgozott egy lehetőséget Savic révén, Gulácsi viszont hárítani tudott. A 13. percben már nagy bravúrra volt szükség a magyar kapustól. Carrasco és Lodi összjátékát követően a belga lőtte kapura a labdát, Gulácsi azonban védte a rövidet. A félidő második felére a játék egyre darabosabbá vált, egyik fél sem tudott igazán helyzeteket kialakítani. A hosszabbításban még Upamecano fejelt kapura egy szögletet követően, de próbálkozása elhalt Oblak kezei között. A meccset az első játékrészben inkább a Lipcse irányította, de az Atleti védelme nagyon stabilan állt a lábán.

Az 51. percben megtörte a jeget a lipcsei gárda. Sabitzer adta be a labdát, amire Olmo érkezett és fejjel mattolta Oblakot, 1-0! A kapott gólt követően próbált feljebb kapcsolni az Atletico, aminek érdekében Joao Felix érkezett, aki a 70. percben büntetőt harcolt ki Klostermann szabálytalansága után. A tizenegyest a sértett portugál végezte el. Hiába érezte az irányt Gulácsi, hárítani nem tudott, 1-1! A rendes játékidő utolsó negyedére a “Matracosok” egyre inkább átvették az irányítást, a játék áttevődött a Lipcse térfelére. Ennek ellenére mégis a németek szerezték meg a vezetést. A 88. minutumban Angelino gurította vissza a labdát Adamsnek, akinek a lövése megpattant Savicon, így Oblak tehetetlen volt, 2-1! A végén hiába próbált meg mindent az Atletico, nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, így a Lipcse jutott be az elődöntőbe.

RB Leipzig – Atletico Madrid 2-1 (0-0)
Helyszín:
José Alvalade Stadion Vezette: Szymon Marciniak
Gólszerzők:
Olmo (51.), Adams (88.) ill. Felix (71. büntető)
Sárga:
Klostermann (70.), Kampl (82.), Haidara (87.) ill. Lodi (62.), Giménez (90+6.)
Kiállítás: -ill.-

RB Leipzig: Gulácsi – Angelino, Halstenberg, Upamecano, Klostermann – Laimer (Adams 72.), Kampl, Sabitzer (Mukiele 90+2.) – Olmo (Schick 83.), Poulsen, Nkunku (Haidara 83.) Vezetőedző: Julian Nagelsmann

Atletico Madrid: Oblak – Lodi, Giménez, Savic, Trippier – Koke (Felipe 90+2.), Herrera (Felix 58.), Saúl, Carrasco, Llorente – D. Costa (Morata 72.) Vezetőedző: Diego Simeone

A mérkőzés összefoglalója:
A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek eredményei és további programja:
Szerda:
Atalanta 1–2 Paris Saint-Germain
Péntek:
21:00 Barcelona – Bayern München (Tv: M4 Sport)
Szombat:
21:00 Manchester City – Lyon (Tv: Spíler 2)