Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa Liga: tovább jutott a Topolya

Az előző szezonban, a szerb élvonalban a negyedik helyet megszerző Topolya, Moldovában debütálhatott a nemzetközi porondon. Az ellenfél, a Moldáv Kupa-győztes, Petrocub, már harmadik alkalommal indulhatott el az Európa Ligában, de még sosem nyertek meccset. 2018-ban az Osijek, 2019-ben pedig a ciprusi AEL Larnaca állította meg őket rögtön az 1. fordulóban.

A jelentős labdabirtoklási főlényét a 16. percben váltotta gólra a Topolya. Egy szöglet után Tomanovic fejelt a kapuba 0-1!
A 31. percben megfogyatkozott a Topolya. Varga ugrott fel fejelni Douanlával, a szerb védő öklével eltalálta az ellenfél játékosát, akinek a bőre is felrepedt.
Az 54. percben Rozgoniuc rántotta le az egyik szerb játékost a tizenhatoson belül, ezért sárga lapot kapott és mivel az első játékrész végén, már kapott egyet, így ő is kiszállt a meccsből. A megítélt büntetőt Lukic értékesítette magabiztosan 0-2! 

Ezzel a győzelemmel a Topolya meseszerű története folytatódik, hiszen a tavalyi 4. helyük is bravúrnak számított, de most készülhetnek az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójára. A Petrocub harmadik nekifutásra sem tudott túljutni az első meccsén az EL-ben.

Petrocub (moldváv) – Topolya (szerb) 0-2 (0-1)
Vezette: Sebastian Coltescu (román) Helyszín: Kisinyov, Zimbru Stadion
Gólszerzők: ill. Tomanovic (16.), Lukic (55. büntetőből)
Sárga lap: Rozgoniuc (45.+1) ill. Banjac (75.)
Kiállítva: Rozgoniuc (54.) ill. Varga (31.)

Petrocub: Avram – Jardan, Ndzomo, Racu, Taras (Bejan 53.), Douanla – Cojocari, Rozgoniuc, Turcan (Bogaciuc 68.) – Platica, Ambros (Damascan 68.)
Vezetőedző: Lilian Popescu

Topolya: Filipovic – Varga, Antonic, Babic, Ponjevic – Zec (Djuric 90.+1), Tomanovic, Milicevic, Duronjic (Banjac 73.) – Lukic, Szilágyi (Petrovic 43.)
Vezetőedző: Zoltán Szabó