Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

City: Messi csak a szerződésének első három évét töltené Manchesterben

A spanyol sajtóban egyre több részlet kerül elő Lionel Messi eligazolásával kapcsolatban – a Barcelona legendája jelen állás szerint nem csak Angliába tenné át a székhelyét, hanem egyúttal egy amerikai kalandra is rábólintana.

Habár pletykák vannak, jelenleg mégis elég nehéz megítélni, mi is lesz majd Lionel Messi sorsa. Az argentin szerződése majd csak a jövő nyáron jár le, Bartomeu klubelnök pedig úgy rendelkezett, hogy senki sem tárgyalhat semmilyen klubbal Messi eladásáról – egyelőre. Egy feszült jogi hercehurca van kialakulóban a világ legjobb támadója és az FC Barcelona között. Sok mindenen múlik, hogy miként végződik ez az ügy.

Messi nem valószínű, hogy szeretne hosszabbítani. Ilyen fizetés mellett padoztatni pedig óriási luxus lenne a katalánok részéről – ajánlatos lenne eladni jó pénzért mondjuk a Manchester City-nek. Az angolok egyértelműen érdeklődnek Messi iránt és fel is vették már a kapcsolatot a játékossal a spanyol Sport szerint.

Arról írnak, hogy Messi egy 5 éves szerződést írhat alá a City-vel, amelynek csak az első 3 évét töltené Angliában – az utolsó kettőt már a New York City FC-nél húzná le az MLS-ben. Mindezt közel évi 100 millió eurós fizetéssel megfűszerezve az arab tulajdonosok hozzájárulásával.

A City szeretné ingyen megszerezni Messit, vagyis nem akarnak átigazolási díjat fizetni érte – örülnének, ha a futballista szerződést bontana a Barcelonával és szabadon igazolhatóvá válna. Ha ez mégsem valósulna meg, akkor a spanyol lap szerint olyan 250 euró körül lehet majd Messi kivásárlási ára.

Ugyanakkor sok a kérdőjel még az üzlet körül. Szépek ezek a hatalmas összegek így leírva, meg az elképzelés, de mindezt valahogy úgy kéne megvalósítani, hogy az legalább nagyjából összhangban legyen a Pénzügyi Fair Play-el (aminek a megsértése miatt nem rég majdnem eltiltották őket a Bajnokok Ligájától). A Manchester City-nél tehát egyelőre vannak tervek és tárgyalnak is Messivel, de a Barcát egyelőre még nem keresték meg. Sok múlik azon, hogy mire megy egymással Bartomeu elnök és Messi a szerződés utolsó évét illetően.