Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: győzelemmel kezdett a világbajnok – videóval

A Nemzetek Ligája 2020-2021-es kiírásának nyitófordulójában a világbajnok francia válogatott Svédország vendégeként lépett pályára szombat este…

Idegenbeli sikerrel kezdte szereplését Franciaország a Nemzetek Ligájában, miután a világbajnok 1-0-ra győzött Svédország ellen. Didier Deschamps a koronavírus-fertőzések következtében legjobb PL-sztárjai közül például Pogbára és Ndombelére sem számíthatott, de természetesen a keret erőssége alapján így is a gallok voltak a mérkőzés esélyesei.

Ennek ellenére az összecsapás első szakaszában a skandinávok előtt adódtak lehetőségek, Lloris kapus és a francia védelem azonban hibátlanul végezte az elhárítást. A félidő hajrájában pedig első komoly helyzetét gólra váltotta a Tricolor: a PSG ásza, Kylian Mbappé a bal szélről, közvetlenül az oldalvonaltól kezdett szólóba, majd a kapu közeléből, éles szögből leadott lövésével alaposan megtréfálta a rövid sarkot hanyagul záró Olsen kapust. A második félidőben a svédek hiába próbálkoztak, nem sok esélyük volt az egyenlítésre, a játékrész második felében Guidettit és Kulusevskit is beküldték. Ehelyett viszont a hosszabbítás perceiben Lindelöf lerántotta a kiugró Martialt, ám Griezmann a kapu fölé bombázta a büntetőt.

A csoport másik mérkőzésén Portugália 4-1-re verte Horvátországot, így az Európa-bajnoki címvédő vezeti a csoportot. A kedd esti folytatásban svéd-portugál és francia-horvát összecsapásokat rendeznek.

Nemzetek Ligája, A Divízió, 3. csoport
Svédország – Franciaország 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Mbappé (41.)

A csoport aktuális állása: