Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Volt szövetségi kapitányt neveztek ki az NB II-es klub élére – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokság (NB II) új idényét mérsékelt eredményekkel kezdő Kaposvári Rákóczi gárdája edzőcsere mellett határozta el magát…

 

Az elmúlt szezont még az NB I-ben töltő Kaposvári Rákóczi csapata három év után közös megegyezéssel szerződést bontott Waltner Róbert vezetőedzővel, helyére pedig az egykori magyar szövetségi kapitányt, Várhidi Pétert nevezte ki.

Az újonnan kinevezett 62 éves szakember 1998-ban magyar bajnokságot nyert az Újpest trénereként, 2006 és 2008 között irányította a magyar válogatottat, legutóbb pedig a NB III-as Ózd szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

“Azzal kezdeném, hogy gratulálok Waltner Róbertnek, aki szenzációs munkát végzett az elmúlt időszakban Kaposváron. Nem hinném, hogy sokáig marad kispad nélkül, hiszen letette a névjegyét a magyar labdarúgásban. A mostani feladatra rátérve: szeretettel várom a munkát. Ismerem a nehézségeket, tudom, hogy a csapat nem úgy szerepelt az elmúlt időszakban, mint azt elvárták volna. Ezen megpróbálunk javítani.”

A somogyi gárda az első hét forduló alatt szerzett öt pont jóvoltából mindössze az utolsó előtti helyen tanyázik az NB II-ben.