Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: Ronaldo duplájával nyert Portugália a svédek ellen – videóval

Portugália a második Nemzetek Ligája mérkőzésén a svéd válogatott otthonába látogatott az A-divízió 3. csoportjában. Már a mérkőzés előtt is a regnáló Európa-bajnok volt az esélyesebb, és ezt végül a végeredmény is bizonyította. Cristiano Ronaldo ezt a találkozót már nem hagyta ki, és rögtön két gyönyörű góllal jelentkezett be, amivel átlépte a 100-as álomhatárt a válogatottbeli találatok számában. Az A-divízió 2. csoportjában Belgium Izlanddal találkozott, és nem meglepő módon le is gálázták az északi válogatottat. 

Svédország-Portugália:

Nem játszottak nagy fölényben a portugálok, egy-egy helyzetük volt csak az első játékrészben. A 16. percben Cristiano Ronaldo tette ki a labdát jobbra Guerreirónak, aki azt az előtte álló védőbe bombázta. A 22. percben sérülés miatt le kellett cserélni Bernardo Silvát, akinek a helyére Guedes érkezett. A 26. percben Olsennek kellett hatalmasat védeni, amikor egy szöglet után Ronaldo lőtte rá kapásból a kapura a labdát. A 37. percben egy kicsit a svédek is veszélyeztettek, ekkor Olsson lőtte rá nagyjából 22 méterről, de a labdát nagyon könnyen fogta így is Lopes. A 40. percben Ronaldo még egy ziccert kihagyott: most körülbelül 10 méterről lőhetett a bal alsó felé, de Olsen azonban ezt is bravúrral védte. Aztán a 44. percben Svensson nagyon csúnyán odarúgott Joao Moutinhónak, amiért megkapta a második sárgáját. A portugálok ezután nagyon jó helyről jöhettek szabadrúgással, amihez Cristiano Ronaldo állt oda, és bár mostanában nem sokszor jött neki össze, most nagyjából 23 méterről gyönyörűen csavart a jobb felsőbe. A támadó ezzel nem csak csapatának szerezte meg a vezetést, de meglőtte 100. válogatottbeli gólját is.

A második félidőben már jobban dominált a portugál válogatott, ami azért nem volt meglepő emberelőnyben, de a második gól nagyon nem akart összejönni. Nagyon beszorultak a svédek, és folyamatosan jöttek a portugál támadások. A 60. percben Bruno Fernandes érkezett jól egy beadásra a kapu közvetlen közelébenés bele is tudott érni a labdába, de az a lécről pattant végül fölé. A 72. percben azonban már nem hibáztak a portugálok, és kétgólosra növelték az előnyüket: CR nagyjából 17 méterre kapta a labdát a svéd kaputól, ahonnan egy fantasztikus mozdulattal emelt a léc alá, ezzel megszerezve a 101. válogatott gólját is. Végül még Ronaldót is lecserélték a 81. percben, így a mesterhármas most nem jött össze neki. Az utolsó tíz percben kontrákra rendezkedtek be a portugálok, amiből a 85. percben volt a legnagyobb esélyük a gólszerzéshez, amikor a svéd védők lemaradtak Bruno Fernandesről, de az MU középpályása a kapu torkában elrontotta a helyzetét. A 87. percben még Joao Felix lövését kellett kiszednie a bal alsóból Olsennek, de ahogy Ronaldónak, a portugál válogatottnak sem jött már össze a harmadik gól.

Svédország-Portugália: 0-2 (0-1)
Helyszín: Friends Arena (Stockholm) Vezette: Danny Makkelie (holland)
Gólszerzők: – ill. Ronaldo (45+1. 72.)
Sárga lap: Svensson (14.), Andersson (88.) ill. Guerreiro (57.), Joao Felix (86.)
Kiállítás: Svensson (44.) ill.

Svédország: Olsen, Augustinsson, Jansson, Helander, Krafth, Forsberg (Svanberg, 79.), Svensson, Olsson, Kulusevski (Ekdal, 90.), Berg, Isak (Quaison, 71.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson

Portugália: Lopes, Cancelo, Dias, Pepe, Guerreiro, Pereira, Fernandes, Moutinho (Neves, 73.), Bernardo Silva (Guedes, 22.), Ronaldo (Jota, 81.), Joao Felix. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Az A-divízió 3. csoportjában a tabella állása:

 

Belgium-Izland:

Bár a belgák dominálták az egész mérkőzést, meglepő módon Izland szerzett vezetést a találkozó 11. percében: Fridjonsson vette át a labdát, majd a tizenhatosról megeresztett egy lövést, amely megpattant, így a kapus nem tudta azt védeni. Természetesen a belga válogatott nem hagyta magát, és a 13. percben Mertens szabadrúgását kellett a felsőlécre ütnie a vendégek kapusának, a kipattanót viszont Witsel már belőtte, ezzel egyenlítve a mérkőzésen. Belgium a vezetést is megszerezte még az első félidőben, amikor a 17. percben Batshuayi értékesített egy kipattanót. A hazai csapatnak még nagyon sok helyzete volt a szünetig, de több gólt már nem lőttek.

A találatokkal azonban nem maradtak adósak a belgák a második félidőben, hiszen lőttek még hármat: az 50. percben Mertens váltotta gólra De Bruyne passzát, a 69. percben pedig Batshuayi duplázott, amikor sarokkal szerzett gyönyörű gólt. A mérkőzést lezáró utolsó találatot a 80. percben lőtték meg a belgák, ekkor Doku mutatott be egy nagyszerű szólót, majd utána kilőtte a jobb felső sarkot.

Belgium-Izland: 5-1 (2-1)
Gólszerzők: Witsel (13.) ill. Fridjonsson (11.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill.

Az A-divízió 2. csoportjában a tabella állása: