Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: tesznek még egy próbát Garcia visszaszerzésére

A Mundo Deportivo írt arról, hogy újra beindítaná a tárgyalásokat a Barcelona a Manchester City-vel Eric Garcia ügyében – igazából mindkét fél érdeke, hogy még most megkössék az üzletet.

Az FC Barcelona elég húzós heteken van túl. Volt az a történelmi zakó a Bayern München ellen, majd Lionel Messi is bejelentette, hogy távozni szeretne. Elég nagy a káosz most a klubnál, de az argentin legenda végül jelezte hogy marad – ez pedig optimistává tette a katalánokat. Most építkeznének.

Eric Garcia visszaszerzése a Manchester City együttesétől már nem egy friss projekt. Régóta próbálják visszacsábítani a La Masia egykori növendékét – különösen, mióta a fiatal védő már a Premier League-ben is lehetőséget kap Pep Guardiolától. Szerencséjükre a játékos is szeretne visszatérni: habár hosszabbított volna vele a City, nem fogadta el az angol klub ajánlatát. Egy éven belül lejár a szerződése.

Jövő ilyenkor tehát Garcia visszatérhet majd Barcelonába, a gránátvörös-kékek azonban jobban szeretnék, ha már most meg lehetne szerezni. És igazából ez a City érdeke is, hiszen így még pénzt is kaphatnának érte, nem pedig ingyen engednék el az egyik játékosukat. Manchesterben ráadásul nagy erőkkel azon vannak, hogy erősítsék a védelmük közepét: Koulibaly mellett Diego Carlos, vagy Gimenez is felmerült opcióként.

Garciát korábban 10 millió körül szerette volna visszavenni, azóta viszont stabil PL-játékossá vált Garcia és az előző hétvégén még a spanyol nemzeti csapatban is bemutatkozhatott Ukrajna ellen. A Transfermarkt jelenleg 16 millió euróra saccolja az értékét, de a City inkább 25 körül válna meg tőle. Egy ilyen játékosért ez a mai transzferdíjakat figyelve egy elég jó árnak tűnik.