Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Pirlo végre hivatalosan is edző lett

Mostantól semmi akadály nem hárul a Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo elé, aki immáron hivatalosan dolgozhat az első osztályú labdarúgó-bajnokságokban. 

Mindössze néhány nappal a Serie A-rajt előtt, Andrea Pirlo átvehette az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) edzői pro licencét. Ez ahhoz szükséges, hogy a Serie A-ban vagy B-ben valaki vezetőedzőként tevékenykedhessen. Pirlo mellett Vincenzo Italiano, az újonc Spezia trénere is hétfőn vehette át a diplomáját.

Mindketten eddig külön engedéllyel dolgozhattak, mivel már tavaly szeptemberben elkezdték a tanfolyamot. A továbbképzés 240 órából állt, és a koronavírus-járvány ideje alatt pedig az internet segítségével zajlott. A tanfolyam lezárásaként minden hallgatónak vizsgadolgozatot kellett írnia, majd azt szóban megvédenie, ahogy az a képen is látszik.

A Juventus szeptember 20-án, vasárnap a Sampdoria ellen lép először pályára a Serie A 2020/21-es nyitófordulójában.