Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal hátvédjére hajt a Bayer Leverkusen – sajtóhír

A gyógyszertáriak a Bundesligát is megjárt balhátvédet szeretnék leigazolni, és eddig az ő ajánlatunk lehet a legjobb az Ágyúsok számára.


A Bayer Leverkusen az Arsenaltól távozófélben lévő Sead Kolasinacra pályáznak, a Sport Bild értesülései szerint. A német klub a londoni csapattól elvárt 10 millió eurót is megadnák a 27 éves bosnyák labdarúgóért.

Kolasinacért nagy harc alakulhat ki, ugyanis korábbi együttese, a Schalke is szeretné ő visszacsábítani, ahová szívesen menne a játékos, azonban a gelsenkircheni klub nem adná meg a kért 10 millió eurót érte. A forrás úgy tudja, hogy az AS Roma is igényt tartana a szolgálataira a két német csapaton kívül.

A 31-szeres bosnyák válogatott védő 2017-ben csatlakozott az Arsenalhoz a Schalke együttesétől ingyen, a három idénye alatt 105 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az Ágyúsoknál, amelyeken 5 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.