Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal védővel erősített az AS Roma – HIVATALOS

Nagyszerű üzletet hozott tető alá az elmúlt idényt mérsékelt teljesítménnyel záró AS Roma alakulata, amely a hosszútávú jövőt kezdte el építeni a közelmúltban végbement tulajdonosváltás után…

 

Az AS Roma együttese csütörtök délután hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy a következő két évre vételi opcióval kölcsönvette a Hellas Verona tehetséges hátvédjét, a 20 esztendős Marash Kumbullát. A megállapodás szerint a vételára 13.5 millió euró lesz különböző bónuszok mellett, valamint Mert Cetin, Matteo Cancellieri és Aboudramane Diaby személyében akadémista játékost küldtek üzletpartnerüknek.

Kumbulla a Verona saját nevelésű játékosa, a korosztályos csapatok végig járása után a tavalyi szezonban mutatkozhatott be a legjobbak közt, de az igazi áttörést a legutóbbi kiírás hozta meg számára. A tehetséges játékos ősszel még sérülésekkel bajlódott, december óta azonban kirobbanthatatlan volt a Hellas kezdőjéből, sallangmentes, megbízható játékával pedig hétről hétre egyre több követőt állított maga mögé.

A Serie A előző szezonjában 25 mérkőzésen lépett pályára klubjában, miközben tavaly már az albán nemzeti válogatottban is bemutatkozhatott.