Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszú időre kiesett a PSG játékosa – HIVATALOS

A Mezt elleni győztes mérkőzés másnapján kiderült, hogy a PSG bajnoki győzelmet vezéráldozattal járt, hiszen a párizsiak sérülés miatt hosszú időre elvesztettek egy rutinos harcost…

A Paris Saint-Germain csapata a csütörtöki napon elvégzett orvosi vizsgálatokat követően megerősítette, hogy a Metz elleni bajnoki találkozón megsérülő Juan Bernat hosszabb kihagyásra számíthat, miután a spanyol balhátvéd térdszalag-szakadást szenvedett. Az előzetes becslések szerint 6-8 hónapos kihagyás várhat a rutinos labdarúgóra.

A 27 éves szélső a harmadik szezonját kezdte meg a PSG színeiben, minden sorozatot figyelembe véve eddig 73 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, miután két évvel ezelőtt átigazolt a Bayern Münchentől. A 11-szeres spanyol válogatott Bernat 2014 és 2018 között volt a bajor gárda labdarúgója, azt megelőzően nevelőcsapatát, a Valenciát erősítette.

Thomas Tuchel mester most alaposan vakarhatja a fejét, mert a balhátvéd poszton ugyancsak bevethető Kurzawa éppen tegnap kezdte meg hatmeccses eltiltását, miután a kiállítás sorsára jutott a múlt hétvégén Olympiue Marseille elleni rangadón történt tömegverekedés során.