Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventustól és a Chelsea-től vettek kölcsön játékost – HIVATALOS

Az olasz bajnokság (Serie A) mezőnyében évek óta csak a bennmaradásért harcoló Genoa gárdája a szombati napon két jelentős erősítést jelentett be, amely talán a következő idényben magasabb célokat prognosztizálhat számukra…

 

A Genoa együttese a szombati napon megerősítette, hogy az előttünk álló idényre kölcsönvette a Chelsea csapatától a jobbhátvéd Davide Zappacostát és a Juventustól a balszélső Marko Pjacát.

Mindkét érkező hányattatott idényen van túl, az olasz válogatott bekk tavaly az AS Romában mindössze 9 bajnokin tudott pályára lépni állandó sérülései miatt, miután a 2018-2019-es évadban abszolút parkoló pályára került a londoniaknál. Eközben Pjaca a 2016-os leigazolása óta ugyancsak epizódszereplő volt a Juventusnál, rendszeresen kölcsönökbe adták őt, tavasszal az Anderlecht színeiben négy meccs jutott neki a belga bajnokságban.

A Grifoni az egymást követő második évben is csak a Serie A utolsó bennmaradó, 17. helyét kaparintotta meg, élvonalbeli tagságát az utolsó fordulóban bebiztosítva. Azok után, hogy az elmúlt szezonban három edzőt is elfogyasztottak, Olaszország legrégebben alapított csapata a ma rajtoló idénynek Rolando Maran irányításával vághat neki.