Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Új vezetőedzőt nevezett ki a Paks!

Az NB I-ben szereplő Paks gárdája, hivatalos közleményben tudatta, hogy Osztermájer Gábor helyett a jövőben Bognár György látja el a vezetőedzői feladatokat.

Nem kezdte jól az új szezont a Paks. A tolnai alakulat 4 fordulót követően egyetlen pontot gyűjtve az utolsó helyen áll az élvonalban. Ezen kívül a legutóbbi Magyar Kupa mérkőzésen sem jött össze olyan könnyen a Hatvan elleni továbbjutás (1-3). Nem árt azonban megemlíteni, hogy a Paks teljesítményére az utóbbi hetekben erősen kihatott a koronavírus járvány, hiszen több játékosuk is harcképtelenné vált.

A paksi vezetőség ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy leváltják Osztermájer Gábort és helyére Bognár Györgyöt nevezték ki. Osztermájer és segítője, Sárai György 2019 novermberében vette át az élvonalbeli gárda irányítását, és sikerült is elérniük a fő célkitűzést, azaz bennmaradtak az első osztályban. Korábban mindketten a paksi utánpótlásban dolgoztak, ahova most vissza is kerültek az edzőváltás okán.

A Paksnál az irányítást tehát Bognár György és edzői stábja veszi át. Az 58 esztendős szakembert első körben az idény végéig bízták meg, akinek nem lehet más célja, mint idén is kiharcolni a bennmaradást.