Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kölcsönadta tehetséges védőjét a Juventus – HIVATALOS

A várakozásoknak megfelelően továbbra sem számít az első csapat keretében rendkívül tehetséges védőjére az olasz rekordbajnok Juventus csapata, és az új szezonra is a fiatal játékos kölcsönadása mellett döntöttek…

 

A Juventus csapata a szombat délelőtti órákban megerősítette, hogy a várakozásoknak megfelelően az olasz bajnokság (Serie A) 2020-2021-es szezonjára kölcsönadta tehetséges balhátvédjét, Luca Pellegrinit a feltörekvő Genoa gárdájának.

Az olasz korosztályos válogatottak állandó szereplőjét a torinói óriásklub tavaly nyáron a Leonardo Spinazzola-féle üzlet keretein belül szerezte meg az AS Romától. A 21 éves balhátvéd a tavalyi szezont a Cagliari együttesében töltötte, az általa már a “Farkasok” égisze alatt is szolgált szardíniai együttes színeiben pedig 24 bajnoki fellépés jutott neki. Pellegrini bár nagy reményekkel tért vissza anyaegyesületéhez, a fiatalokat bátran foglalkoztató Andrea Pirlo sem számol vele az új szezonban a csapat keretében.

Az első fordulóban 4-1-es győzelmet arató és pillanatnyilag a Serie A tabelláját is vezető Genoa kerete pedig tovább erősödött. Azt követően, hogy a közelmúltban megszerezték például Marko Pjacát, Davide Zappacostát és Andrea Pinamontit ugyancsak kölcsönben, valamint a küszöbön áll Mario Balotelli és Andrea Ranocchia szerződtetése, akár még komoly tényezők is lehetnek az új idényben…