Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lecsaphat kiszemeltjére az Arsenal – sajtóhír

A legfrissebb beszámolók szerint az Arsenal csapata megkapta a zöld jelzést a jó ideje kiszemelt megszerzésére, akinek érkezését hamarosan akár be is jelenthetik…

Több nemzetközi forrás is arról számolt be, hogy az Arsenal együttese 35 millió eurót ajánlott az Olympique Lyon részére a tehetséges középpályás, Houssem Aouar megszerzése érdekében. Ráadásul a francia Telefoot úgy értesült, hogy a francia klub készen áll elfogadni az ajánlatot, és rövidesen akár hivatalossá is válhat a transzfer.

A 22 éves algériai származású francia támadó középpályás a 2016-2017-es szezonban debütált az OL első csapatában, majd szezononként több mint 40 tétmeccset vállalt klubja színeiben. Az elmúlt két idényben jegyzett hét-hét találatát a 2019-2020-as kiírásban a csonka szezon ellenére felülmúlta – minden sorozatot figyelembe véve 9 gólig jutott.

Mikel Arteta nagyon szeretné az “Ágyúsok” soraiban tudni a tehetséges irányítót, ezért nemrég a spanyol menedzser által kevésbé foglalkoztatott Matteo Guendouzit is felajánlották érte, azonban a francia klubnál állítólag játékost nem, csak pénzt szeretnének kérni Aouar szolgálataiért cserébe.

A játékos iránt korábban a teljesség igénye nélkül a Juventus és a Manchester City is komolyan érdeklődött, ám az egybehangzó vélemények szerint jó ideje már csak a londoniak küzdenek a kegyeiért.