Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál hátvéd a Manchester City célkeresztjében – sajtóhír

Egybehangzó nemzetközi sajtóhíresztelések szerint a Manchester City az átigazolási időszak hátralévő szakaszában a védelmét szeretné erősíteni, és konkrét kiszemeltjük is akad…

Az átigazolási szakértő Fabrizio Romano értesülései szerint a Benfica és a portugál válogatott megbízható hátvédje, Ruben Dias a személyes feltételekben már megegyezett a Manchester City csapatával. A továbbiakban már “csak” az érintett kluboknak kell megállapodniuk a transzfer ellenértékét illetően.

A 23 éves hátvéd fiatal kora ellenére 2017 óta állandó szereplője a Benfica első csapatának, azóta már több mint 100 tétmérkőzésen húzhatta magára a piros-fehérek szerelését, miközben 2018-as debütálása óta a portugál válogatottban is jegyez már 19 pályára lépést, ahol szintúgy alapembernek számít. A tehetséges hátvéd a közelmúltban 2024-ig hosszabbította meg szerződését a lisszaboniaknál, a hírek szerint mégis nyitott lenne a váltásra.

Egyes források szerint a szigetországiak a rutinos Nicolás Otamendit is bevonnák az üzletbe. Dias szerződésben rögzített kivásárlási ára mintegy 87 millió font lenne, melyet a City biztosan nem tudna egyben megfizetni, de Pep Guardiola nyomására biztosan akcióba fognak lépni érte.