Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: ezúttal hármat vágott a Barca, az emberhátrány sem jelentett akadályt – videóval

A második mérkőzésén is sima győzelmet aratott az FC Barcelona a spanyol élvonalbeli bajnokság új kiírásában: Ronald Koeman gárdája háromgólos sikert ért el a Celta Vigo otthonában.

A nyitányon négy találatot hintő Barca most sem habozott sokáig, már a 11. percben vezetéshez jutottak a katalánok: Philippe Coutinho előkészítéséből Ansu Fati volt eredményes – a mindössze 17 esztendős támadó repülőrajtot vett a La Ligában, hiszen már a Villarreal ellen is jegyzett két gólt. A szünet előtt újabb jelentős mozzanat történt, ugyanis a vendégek középhátvédje, Clément Lenglet begyűjtötte a második sárga lapját is, így megfogyatkoztak a barcelonaiak.

A fordulást követően Lionel Messiék az emberhátrány ellenére is növelték előnyüket: éppen az argentin zseni mutatott be cselsorozatot, amelynek végén a hazaiak védője, Lucas Olaza ért szerencsétlen módon a labdába, így bevette a saját kapuját. A Celta a folytatásban igyekezett mindent egy lapra feltenni, a kapufáig is eljutott az együttes, ám a gólszerzés nem jött össze. Sőt, az összecsapás ráadásában újra kapitulált a galíciaiak védelme, Sergi Roberto állította be a végeredményt.

A Barcelona az eddigi két meccse után százszázalékos, gólt sem kapott a csapat, viszont hét alkalommal is megzörgették az ellenfél kapuját a gránátvörös-kékek. A Celta egyelőre felemás szereplést mutat, négy fordulót követően 5 ponttal állnak a tabella 11. helyén. Előbbi alakulat a Sevillát fogadja a hétvégén, míg utóbbi az Osasuna vendége lesz.

Celta Vigo – FC Barcelona 0–3 (0-1)
Gólszerzők: Fati (11.), Olaza (51. – öngól), Roberto (90+5.)
Kiállítva: Lenglet (42.)

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei:

Real Sociedad 0–1 Valencia
Getafe 3–0 Real Betis
Villarreal 3–1 Deportivo Alavés
Huesca 0–0 Atlético Madrid
Real Madrid 1–0 Real Valladolid
Eibar 0–1 Elche
Sevilla 1–0 Levante
Athletic Club 0–1 Cádiz

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: