Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megdöbbentő, történelmi vereségbe futott a Liverpool! – videóval

Egészen megdöbbentő vereséggel zárta a Liverpool a Premier League vasárnapi játéknapját.

Hihetetlen fordulatokkal zárult a Premier League negyedik fordulójának zárómérkőzése, ahol a Villa Parkba várta vendégül Jürgen Klopp együttesét az Aston Villa. A bajnoki címvédő már a korai percekben hideg zuhanyként élhette meg, ahogy a Villa legújabb csatárszerzeménye, Ollie Watkins már a negyedik percben betalált, azonban a java még csak ezután jött: Watkins már az első félidőben mesterhármasig jutott, míg csapata 4 gól rúgott a Pool számára a félidei sípszó előtt.

A második játékrészben tovább folytatódott a hengerelés, a Liverpool próbált szépíteni, azonban a hazaiak minden egyes kontrát vérszomjasan kihasználtak, így egymás után szerezték a gólokat. A mérkőzés embere az a Jack Grealish lett, aki első félidei három asszisztjához a második félidőben két gólt is hozzá tudott, így vezetve csapatát egy történelmi győzelem felé.

A Liverpool ezzel a csúfos vereséggel tehát lecsúszott a tabella harmadik helyére, az Everton és a jelenlegi legyőzője, az Aston Villa mögé.

Aston Villa – Liverpool : 7-2 (4-1)
Gólszerzők: O. Watkins ( 4, 22, 39,) J. McGinn (35.) Barkley (55.) Grealish (66.75.) – ill. M. Salah (33. 60.)
Kiállítás: – ill. –

 

A tabella jelenlegi állása: