Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United kegyvesztett játékosa az MLS-be szeretne menni – sajtóhír

A játékos csalódott klubja hozzáállása miatt és reméli, hogy végül elengedik őt a tengerentúlra, mert folyamatos játéklehetőséghez szeretne jutni.


A Manchester United harmadik számú kapusa lett Sergio Romero miután visszatért kölcsönből Dean Henderson. Éppen emiatt távozni akart a klubtól, és már majdnem csatlakozott is az Everton együtteséhez kölcsönbe, de végül a Vörös Ördögök visszaléptek a transzfertől, mert pénzt szerettek volna érte kapni, így maradni kényszerült az argentin portás.

Most azonban lenne lehetősége a távozásra, ugyanis az MLS-ből vannak kérői, ahol még október 29-ig nyitva van az átigazolási piac, ennek következtében nincs akadály a távozására, csak egyetlen egy, hogy a Manchester United nem akar tőle ingyen megválni, az amerikai csapatok pedig nem szeretnének komolyabb összeget fizetni érte.

Romero a szerződésének felbontását kérvényezte a hírek szerint, azonban a Vörös Ördögök vezetősége ezt elutasította, ők ugyanis nem akarnak megválni tőle mindenáron.