Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lejárhat Solskjaer ideje a Manchester Unitednél – sajtóhír

Szigetországi sajtóinformációk szerint elfogyhat a türelem a Manchester United menedzsere irányába, ha nem javulnak a csapat eredményei…

A Sky Sports értesülései szerint Ed Woodward készen áll belátható időn belül meneszteni Ole Gunnar Solskjaert a Manchester United menedzseri pozíciójából, amennyiben a közeljövőben nem fognak javulni a csapat eredményei.

A csapatot egykor játékost több mint egy évtizeden keresztül szolgáló norvég szakembert 2018. decemberében ideiglenesen nevezték ki a csapat élére José Mourinho kirúgását követően, ám a fiatal menedzserrel olyan jól ment a csapatnak, hogy néhány hónap után véglegesítették. Solskjaer kezei alatt a United a 2018-2019-es idényben a hatodik helyen ért célba, a tavalyi idényt pedig a harmadik helyen fejezte be, így a gárda az idei szezontól visszatérhet a Bajnokok Ligájába.

A “Vörös Ördögök” az új szezont viszont nem kezdték valami fényesen, három meccsből kettőt is elvesztettek, ráadásul mindkétszer hazai pályán kaptak ki, már a Crystal Palace elleni 3-1-es fiaskó is kellemetlen volt, de legutóbb a Tottenham elleni minden idők legnagyobb különbségű zakóját szenvedték el az Old Traffordon az 1-6-os csapás alkalmával.

A Mirror beszámolói szerint a MU vezetősége már puhatolózó tárgyalásokat kezdeményezett a legutóbb éppen a Spurst irányító Mauricio Pochettinóval, aki jelenleg munkanélküli, de állítólag már nagyon készül a visszatérésre.