Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: már két jelölt is van Solskjaer helyére

4 forduló után a 16. helyen áll a Manchester United, amelynek a kerete ráadásul valamelyest még erősödött is tavalyhoz képest. Inog a pad Solskjaer alatt.

A biztató startot követően néhány hét után megtört a lendület az Ole Gunnar Solskjaer vezette Mancheser Unitednél és igazából a jó játékkal azóta adósak is a Vörös Ördögök. A norvég edzőt még 2019 márciusában nevezték ki és lényegében több, mint egy teljes szezonon keresztül érezni a csapatán, hogy valami nagyon nincs rendben. A keret persze évek óta pocsékul lett menedzselve felsővezetői szinten, lehetett is egy darabig ezzel takarózni számonkéréskor, mostanra viszont elfogyott a türelem. Sikerült a nyáron erősíteni: jött Cavani, van de Beek, Telles a védelembe és a szélekre Diallo és Pellistri. Idén már egyértelműen eredményeket várnak a csapattól és nem könnyíti meg Solskjaer helyzetét, hogy több sztáredző is elérhető jelen pillanatban.

Angliában egyértelműen a slágernév Mauricio Pochettino. A Spursnél nagy sikereket arató szakember már egy ideje pihen, hamarosan elérkezhet számára az idő a visszatérésre. A Manchester United vezetői lényegében nyílt titokként kezelik, hogy Pochettino érdekli őket és szívesen foglalkoztatnák őt Manchester vörösebbik felében. Az ő esetében viszont az is tényező, hogy a City-nél Pep Guardiola szerződése hamarosan lejár majd (2021 nyarán) és így a városi rivális is bejelentkezhet Pochettino szolgálataiért.

Az Express pedig egy másik nevet is bedobott a kalapba: Massimo Allegri is pihen már egy ideje, egy interjúban pedig nem rég jelezte, hogy már szeretne ő is visszatérni a profi futballba. A Juventusszal korábban kétszer is BL-döntőbe jutó olasz edző egyébként az AS Romával is hírbe lett hozva, ahol Fonseca eshet áldozatául az ő esetleges érkezésének. A Manchester United számára most tehát adott több opció is, de még időben le kell csapniuk a megfelelő kiszemeltre, mielőtt lemaradnak.