Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: „Megmutattuk, hogy megy Ronaldo nélkül is”

A világ egyik legizgalmasabb válogatottja a portugál. A kis európai állam legjobb játékosaiért folyamatosan kapkodnak a spanyol és az angol klubok. Sőt, a tegnapi, svédek elleni győzelem azt is megmutatta, hogy immár Cristiano Ronaldo nélkül is megvan bennük az átütő erő.

Portugália egyszerre címvédője az Európa-bajnokságnak és a Nemzetek Ligájának is. A „luzitánok” tegnap Svédországot győzték le közönségszórakoztató játékkal, az Alvalade 5000 nézője előtt. A koronavírussal megfertőződött Crisitiano Ronaldo nélkül is klasszis különbség volt érzékelhető a két válogatott között. A hazai 3-0-s győzelem után elégedetten nyilatkozott a portugál sikerkapitány, Fernando Santos is.

„Úgy döntöttünk, hogy az egész meccsen három támadóval játszunk, ahogy szoktunk a legutóbbi találkozókon. Három olyan mozgékony csatár állt a rendelkezésünkre, akiknek nincs referenciapontja, így Ronaldo nélkül is képesek játszani. Úgy futballoztunk Jotával, mint Ronaldoval, így nem torzítottuk a csapat jellemzőit.”

– büszkélkedett a szövetségi kapitány.

Egyébként már nem csak a portugálok, de a Juventus is keresi a következő vezérét a pályára Cristiano Ronaldo helyett, aki hamarosan már 36 éves lesz.