Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Keylor Navas hamarosan eligazol

A Don Balon információja szerint hamarosan maga mögött hagyhatja az európai topfutballt Keylor Navas. A Real Madrid korábban háromszor is Bajnokok Ligáját nyerő kapus állítólag megorrolhatott a PSG-re.

Keylor Navas a 2014-es Világbajnokságon igazi hőse volt a Costa Ricai válogatottnak, így nem is oly’ meglepő módon hagyhatta el a Getafe együttesét. Igaz, az már valóban megrökönyödést váltott ki, hogy végül elsőszámú kapusa lett a Real Madridnak. Ám Thibaut Courtois érkezése végleg pihenőpályára tette a ma is még csak 33 éves játékost.

Navas jelenlegi szerződése 2023-ig érvényes a Paris Saint-Germainnel, amelyet 2019. óta erősít. Ennek ellenére hamar leléphet. Állítólag a párizsiak legkésőbb jövő nyáron mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy magukhoz csábítsák Gianluigi Donnarummat. Az AC Milan kapuvédője pedig a világ egyik legjobbjaként aligha fog túl sok lehetőséget át adni Navas-nak. A Don Balon szerint Navas egészen az MLS-ig menekülhet, bár konkrét csapatnévről még ők sem tudnak.