Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az MU védőjét szerződtetné januárban a West Brom – sajtóhír

A Rigók a Vörös Ördögök sokat nélkülözött belsőhátvédjét akarják szerződtetni a téli átigazolási időszakban, angol sajtóinformációk szerint.


West Bromwich Albion felvette a kapcsolatot a Manchester United illetékeseivel Phil Jones átigazolását illetően. A 28 éves hátvéd jelenlegi szerződése 2023-ig szól, értékét pedig 6 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de. A Manchester United nagyjából 10 millió euró ellenében elengedné őt a Sasokhoz brit források szerint.

Jones nagyon kevés lehetőséget kap Ole Gunnar Solskjaer mestertől, az idei idényben még egyelőre egyetlen percet sem, és a tavalyi szezonban is nagyon kevés perc jutott neki, ezért távozni szeretne, a mentőövet pedig bajnokságon belülről dobnák neki. Azonban a bekk nem távozna még mindezek ellenére sem, ugyanis magas fizetése van, amelyet a kisebb klubok nem tudnak neki megadni, hiába próbálkozott nála a Crystal Palace is a nyár folyamán.

A 27-szeres angol válogatott védő 2011-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Blackburn Rovers csapatától közel 20 millió euróért. A közel 8 esztendő alatt a csapat színeiben 224 tétmérkőzést játszott le, ezeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.