Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar kapust igazolt az AS Roma – HIVATALOS

Amiről az olasz lapok már hetekkel ezelőtt pletykáltak, végül a csütörtöki napon hivatalossá vált, és a patinás AS Roma csapata kölcsönvette a Budapest Honvéd fiatal kapusát…

 

A csütörtök esti órákban mindkét érintett csapat hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy az AS Roma együttese vételi opcióval kölcsönvette a Budapest Honvéd 17 éves kapustehetségét, Megyeri Gábort.

A korosztályos válogatott portás február végén kötött profi szerződést a Honvéddal. Azóta a kispestiek NB III-as csapatában, illetve a kooperációs szerződésnek köszönhetően a másodosztályú Siófokban kapott játéklehetőséget.

Az U17-es világbajnokságot is megjárt magyar kapus kéthetes próbajátéka során a szintén Serie A-ban szereplő Fiorentinánál is volt, végül azonban a Romát választotta, ahol a tartalékcsapatban bizonyíthat a 2020-2021-es szezon során.

“Amikor először szóba került a lehetőség, akkor nagyon fel sem fogtam még, hogy ez valós lehet, akkor kezdett el tudatosulni bennem, amikor szóltak, hogy utaznom kell, illetve, amikor kint voltam a csapatnál. Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem. Két hetet töltöttem kint, az első héten a Fiorentinánál voltam, míg a második héten a Románál készültem, részükről is komolyabb az érdeklődés, Magyarországon is voltak, hogy megnézzenek. A tervek szerint az első csapattal edzek majd és a Primavera-együttesben fogok védeni, egy évre vettek kölcsön, de ha jól teljesítek, akkor hosszabb távú is lehet a közös munka”

– mondta Megyeri a Honvéd honlapjának.