Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester City már januárban megszerezné Messit – sajtóhír

A legfrissebb angol lapinformációk szerint a Barcelona csapatánál minden valószínűség szerint az utolsó idényét töltő világklasszist a Manchester City már januárban meg akarja szerezni…

 

A Daily Star információi szerint a Manchester City együttese a jövő nyári ingyenes leigazolása helyett már a januári átigazolási időszakban meg akarja szerezni Lionel Messi játékjogát a Barcelona csapatától, akiért 15 millió fontot kínálnak fel. A katalánoknak ez lehet az utolsó lehetőség, hogy pénzt lássanak a hatszoros aranylabdás ikonért cserébe, mert Messi a korábbi tájékoztatása szerint a legutolsó szezonját tölti a csapatnál.

Mint ismeretes, az argentin kiválóság a mostani szezont megelőzően benyújtotta távozási szándékát a vezetőségnek, melyet azonban elutasítottak és csak a 700 millió eurós kivásárlási ára megfizetése esetén engedték volna. A City mellett több csapat is szívesen látta volna, azonban ezt a csillagászati összeget érthető módon senki nem tudta megfizetni, így Messi végül úgy döntött, hogy a szabályok szerint kitölti szerződését és még egy évet marad a katalán csapat alkalmazásában.

Messi 2004 óta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a Blaugrana színeiben, és ha lehet hinni saját szavainak, akkor a mostani az utolsó szezonja a klubnál, ezt követően pedig könnyen akár Pep Guardiola csapatához is csatlakozhat.